Az emberi élet a lélek-zet vételtől addig tart, amíg kileheljük a lelkünk. Milyen szép a magyar nyelv!
„Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van.” Grace klinika
Vagy mégis? Szerintem minden pillanatban, minden tettünkkel erről döntünk. Hiszen (ezen) földi életünk vége a halál. Mindent azért teszünk, hogy elérjük a célunk, hogy utunk végére éljünk. És minden döntésünk ezt befolyásolja. A mi döntésünk! A mi döntésünk, hogy egy pillanatban örülünk, vagy csak az apró lehetséges rosszat látjuk meg, ha sokat emésztjük magunk, könnyen lesznek emésztési problémáink, ha túl sokat agyalunk agyvérzést kapunk, ha szívtelenek szívinfarktust, ha képtelenek vagyunk megtenni valamit impotensek leszünk. Hogy mennyit mérgelődünk, hiszen a saját testünk mérgezzük ezzel. Akiben sok a keserűség megkeseredett lesz. Hogy nem gyűlölködünk, hiszen felismerjük, hogy a gyűlölet: gyűlik és ölet. Ez a mi döntésünk.
És hogy túlléphetünk-e magunkon? Ez ebben a formában rossz kérdés, kifejtem miért. Hiszem hogy feladatunk fejlődés, és minden egyes probléma megoldása után kicsit mások leszünk, ha változtatunk a hozzáállásunkon, már megtettük! Kötelességünk törekedni arra, hogy jobbak legyünk, hogy jobban csináljuk, hogy előre menjünk és sokszor mi magunk vagyunk a magunk legfőbb gátja. És ekkor azzal tesszük a legrosszabbat, ha megnyugtatjuk magunk azzal: hogy „nem tudom megtenni mert az ember nem léphet túl önmagán”, ezzel mintegy igazoljuk, magunkat megnyugtatjuk, betakarózunk. De ha cselekszünk, és változtatunk a szemléletünkön, akkor sem lépünk túl magunkon: azok is mi leszünk! Sőt! Ha magunkhoz térünk, hogy rosszul csináltuk és változtatunk, akkor térünk igazán csak magunkhoz. Akkor leszünk mi MAG-unk, önmagunk. És ha megpróbálunk jobbak lenni, mint vagyunk, akkor körülöttünk is minden jobbá válik.
Egyszer olvastam egy nyilatkozatot egy férfitől, aki holokauszt-túlélő, a könyvének a címe azt hiszem Auschwitz egy pszichológus szemével. Azt mondta, hogy néha még ott is tudott boldog lenni. Márpedig ha ő ott néha tudott boldog lenni, akkor mi itt valamit nagyon rosszul csinálunk.
És amint ész-re-vesszük, hogy nem a körül-ményektől, hanem a saját hozzá-állásunktól vagyunk boldogunk, tudjuk, hogy a mi döntésünk is.
Ég veled, Erzsi!
